SZÍVESSÉG KOMMANDÓ

EZ A KOMMANDÓ BEVETÉSRE KÉSZ, HOGY SZÍVESSÉGEKET TEGYEN AZOKNAK, AKIK KÉRIK, ÉS VÁRJA AZOK JELENTKEZÉSÉT IS, AKIK EGY KÜLÖNLEGES FORMÁJÁT VÁLLALJÁK A SZÍVESSÉGEK ADÁSÁNAK!

KEDVES LÁTOGATÓ!

Manapság az élet minden területén egyre nehezebb a dolgunk, és egyre jobban, egyre többen maradunk magunkra a problémáinkkal, nehézségeinkkel, stb. Egyre több embernek lenne szüksége segítségre, szívességi alapon történő gesztusokra, támogatásra, és remélhetőleg azok is szép számmal vannak, akik ilyen formában segítenének is másokon, ha a kérés eljutna hozzájuk. Szívességet kapni jó, de adni is nagyon jó érzés!

A szívesség kommandó egy országosan szerveződő olyan csapat, amelynek tagjai önkéntesekből állnak. Esetenként, az igények, kérések alakulásától függően különféle szívességi cselekedeteket, gesztusokat hajtanak végre, bevetéshez hasonló módon, de nem csoportosan, egy-egy helyre összegyűlve, hanem minden tag fizikai értelemben a saját helyén, környezetében maradva.

Ezen szívesség tevékenységek, akciók célja, és rendeltetése, hogy jó kezdeményezések, próbálkozások, célok ne bukhassanak el érdeklődés, igény hiányára hivatkozva, vagy pl. egy ötletgazdának egy jó kezdeményezése, és annak sikere ne múlhasson olyan nehézségen, akadályon, amire másoktól kapott szívesség-cselekedetek megoldást, elősegítést adhatnak.

Hangsúlyozottan cselekedetekről, gesztusokról van tehát szó, amik a szívességet adó félnek semmilyen anyagi terhet nem jelentenek, de a szívességet kapó fél, ezáltal akár mentesülhet olyan kiadásoktól, amikre egyébként esetleg sokat kellene költenie, de nem áll módjában.

Pénzt, anyagi segítséget, adományokat tehát senki sem kérhet és adhat a szívesség kommandó keretei között, csakis és kizárólag tetteket, cselekedeteket, gesztusokat, valamely célja, terve, kezdeményezése, érdeke könnyebb megvalósítása, meggyorsítása, stb. érdekében, különösen ha az esetleg közérdekű, közhasznú is, de semmiképpen nem lehet erkölcsileg kifogásolható, vagy megkérdőjelezhető, másokra nézve káros, vagy hátrányos következményű.

A szivesség kommandónak bármely természetes személy tagja lehet önkéntes alapon, aki jelentkezik egy elektronikus levélben megküldött bemutatkozással, és taggá válási szándékának közlésével, kérve felvételét.

Nincsen semmiféle tagdíj, belépési díj, stb. A felvételről, vagy annak elutasításáról válaszlevélben kap értesítést a jelentkező, egyéni mérlegelés és döntés alapján.

 

A taggá váltak esetenként és egyénenként fognak elektronikus levelet kapni azokról a szívesség kérésekről, amik befutnak a szívesség kommandó elektronikus levélcímére, és előzetes mérlegelés, elfogadás után a tagok részére továbbításra kerülnek végrehajtás céljából.

A tagok a megkapott kéréseket nem kötelesek teljesíteni, hiszen önkéntes szívességről van szó, de aki szintén, jónak, értékesnek, támogatandónak, teljesíthetőnek érzi a kérést, az lehetőleg mielőbb, minél precízebben, gondosabban teljesítse azt, és jelezze vissza a teljesítés megtörténtét, az esetleges megjegyzéseit, észrevételeit, javaslatát, stb.

Szívesség kéréssel bárki fordulhat a szívesség kommandóhoz, annak nem feltétele a tagság, de a tagok kérései előnyben részesülnek. A kéréseket minél pontosabban, részletesebben kell leírni, hogy a cél, a szándék teljesen érthető, értelmezhető, esetleges visszaélés elkerülhető legyen. A szívességet kérő visszajelzést kap a kérése elfogadásáról, vagy elutasításáról, majd ha a teljesítés eredményes, akkor annak eredményéről, a tagok visszajelzéseinek alapján.

 

Néhány példa, alapötlet arra, hogy miben lehet szívességet kérni/adni:

 

Elektronikus levél küldése egyénileg valamely cél, érdek, igény jelzésére egy konkrét e-mail címre, hogy érezhető legyen a címzett számára a nagy támogatottság, cél, igény, stb. Adománykérő, és szélhámos munkakínálatok, kereseti lehetőségek, szellemi-lelki környezetszennyező levelek természetesen kizárva.

Saját elektronikus postafiók automatikus válasz funkciójának kölcsönadása (ha az egyébként semmire nincs használva), egy közérdekű, nemes cél, érdek, kezdeményezés, stb. terjesztése érdekében, egy előre és egységesen beállított és aktivált szöveges tartalommal. Ennek időtartama változó lehet, igénytől és célszerűségtől függően. Erről kicsit bővebb tájékoztatás azonnal olvasható is a KÉRÉSEK menüpontban.

Közreműködés kérése helyi reklámozásban valamely regionális, vagy akár országos érvényű, kiterjedésű tevékenységben, kezdeményezésben, munkában, szolgáltatásban, stb. úgy, hogy az ne járjon kiadással a közreműködő részére. Saját tulajdonú, vagy használatában lévő üres felület felajánlásának kérése reklámcélra, autós reklámhordozás szívesség alapon.

Információgyűjtés saját településen, környezetben, valamely cél, tevékenység, kezdeményezés érdekében, vagy azzal kapcsolatban, esetleg ezek vonatkozásában digitális fotók készítésének és megküldésének kérése.

Anyagi vonzattal nem járó, részben, vagy teljesen kihasználatlan lehetőségek, képességek, készségek, adottságok átadása, kölcsönadása szívességből azoknak, akiknek erre szükségük van céljaik, kezdeményezéseik, ügyeik, érdekeik megvalósításához. Ilyen lehet pl. a saját e-mail cím automatikus válasz funkciójának kölcsönadása, stb.

Ez csak néhány kezdeti példa, hogy érzékelhető legyen az elképzelés iránya, és az, hogy itt nem arról van szó, mint más szívesség közösségekben, hogy valaki felajánlja rászorulóknak egy-egy kinőtt ruháját, felesleges egyéb holmiját, vagy a közelében élő idős, beteg személynek a takarítást, bevásárlást, stb. Ezek is természetesen értékes és jó felajánlások azokban a közösségekben, de nem ide valók! Ezért is nem szívesség közösség, hanem szívesség kommandó a neve ennek a kezdeményezésnek, mert jelentős különbség van!

Meglehet, hogy a „kommandó" szó sokakban kellemetlen emlékű, érzésű, de itt lehetőség nyílik a szónak kellemes, pozitív értelmű képzettársításai létrehozására, kialakítására, a tettek mezején, a tagok által. A jó tettek, cselekedetek kommandója nem fog félelmet kelteni!

Csatlakozzatok, és/vagy kérjetek, és megadatik néktek!

SZÍVESSÉG KOMMANDÓ

Ui: Népszerűsítse, terjessze mindenki a maga lehetséges módján és eszközeivel ennek a honlapnak a létezését, hogy minél többen tudjanak róla minél előbb! Linkcsere ajánlatokat örömmel fogadunk!

A SZÍVESSÉG KOMMANDÓ emblémája szabadon másolható, kinyomtatható, kihelyezhető bármilyen szabad felületre! Másolja le, helyezze ki, terjessze, mutassa meg!

 

  szvsg_emblema.jpg

 

 

 

 

Weblap látogatottság számláló:

Mai: 1
Tegnapi: 1
Heti: 2
Havi: 32
Össz.: 8 442

Látogatottság növelés
Oldal: ISMERTETŐ
SZÍVESSÉG KOMMANDÓ - © 2008 - 2024 - szivessegkommando.hupont.hu

A weblap a HuPont.hu weblapszerkesztő használatával született. Tessék, itt egy weblapszerkesztő.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »